Információk

Sziasztok :) Thea vagyok, és mondhatni, ez itt a második komolyabb történetes blogom (bár a legelső, biztató módon, eddig nem került befejezésre). Nem tudom, a Színfalaink mögött befejezése mennyi időt fog igénybe venni az egyetemi lét mellett, így folyamatos frissítéseket nem ígérek, de előre is köszönöm mindazoknak, akik bizalmat szavaznak nekem, és a történetnek, és időnként esetleg visszalátogatnak majd ide. Célom, hogy egyszer pontot tegyek ennek a sztorinak a végére, ugyanis nagyon közel áll a szívemhez - noha teljes mértékben kitaláció, mégis személyes tapasztalatok, élmények, érzések ihlették, és tették lehetővé a létrejöttét. Ezek számomra olyannyira fontosak, hogy az eredetileg öt részes kisregénynek készült történet, amelyet 2018. augusztusában kezdtem el írni a Havi Wattpad Kihívásra, szinte magától értetődően bővült a fejemben teljes regénnyé, hogy mindent elmesélhessek, amit ezekkel a szereplőkkel megálmodtam.

Minden fejezet címeként egy-egy Ady Endre-vers szolgált, amelyekből a fejezetek elején részlet is olvasható, és amelyeket valamely módon hozzá kapcsoltam a fejemben az adott rész történéseihez. Magának a költőnek nincsen jelentős szerepe a regényben, leginkább a karakterek irodalomhoz való kötődését szimbolizálja.

A design többnyire saját kódolás, a menüsorért köszönet a LindaDesign-nak, illetve szeretném megköszönni Nadin Tingernek, hogy segítséget nyújtott, ha valamiben elakadtam :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése